A semmi ágán

Az eddig-volt véget ért Mindaz, mi táplált, s érlelt Egy hithű szenvedély, ami Féltő magányba tévedt Bánkódni sincs miért Nyugtot ember hiába vár Még ha az én mélyére is száll Enyhet ott úgysem talál Azt mondta: "Egyszer talán Ha mindez semmivé vált, Nézzünk szembe újra Mert még annyi minden vár S jobb is lesz talán Egyedül, mással nem gondolva" Azt mondta: "Egyszer talán, Ha mindez semmivé vált, Nézzünk majd szembe újra Mivé is válhattunk volna. Mert ára van a múltnak Néha több is, mint elég Megfizetünk majd minden percért Ha kiderült mennyit ért. Keressük kábán Amit csak a másik ád Mindhiába S csak ülünk némán Együtt - árván A semmi ágán, A semmién..." Lehet, én tévedtem Kevés, mi összeköt A tűz mégis hiányzik Ami csak Őtőle jött Másban múltat keresni Ámítás, árulás Lélekben egyéni érték Csak ettől szép a más A káprázatnak régen vége Ő elment, igen messze jár Így évek múltán csak azt remélem, Mit keresett megtalált De ha valaha ketten, Behegedt sebekkel Csak még egyszer találkoznánk Bár megköszönhetném Mindazt a jót, mit szánt rám A semmi ágán...

Submitted by Immortal — Apr 26, 2025

Emlékszem a pontra, hol kezdtük Sok naív, ártatlan percre Közös álmunk nem felejtjük Nem leszünk vágyaink veszte Nem vigasz, hogy nincs igazság Nem adjuk, mi igaz reánk Ami minket bélyegez meg Velünk él, s remélünk véle Erőt ád a némaságban Ahol várunk saját időnkre Nem kértem soha a jövőt De a múltam enyémnek érzem Nem kötöm fel magam a kendőt Tapadjon máshoz a vérem Nem vigasz, hogy másnak rosszabb Nem vigasz, hogy másnak se jár Felejtés a gyenge jussa Gyalázat és a lemondás S csak annyi lesz sírunkra írva "A világ reánk sohasem várt" Emlékezz a pontra, hol kezdtük Sok célra, hiú reményre Amit tettünk nem feledjük Legalább ezt hagyjuk örökbe Falak ellen, széllel szemben, Szüntelen kereszttűzben, Túl nehéz erőre lelni S hinni egy saját jövőben Ha kérnék valami mégis Félek az csak annyi lenne Milyen volt tisztának lenni Hadd ízleljem csak egy percre Még... Csak egy percre még... "Nincsen apám, se anyám, Se istenem, se hazám" Eladnám a lelkemet, De az ördög - maga se venné meg! És ha elfogy az erő Ne sírj, vígasztalj engem Már csak a múltunk közös Ölelj át és engedj utamra el

Submitted by Grave666 — Apr 26, 2025

Bűnösök tartsunk össze! Ha a világ így összezárt Ahogy vibráló neonfényben Keressük létünk okát Az Élet úgysem ízlik A Halál túl komplikált Ez a másvilág-kavalkád Többet vesz, mint amennyit ád És a kavargó tömegben Hol oldódik az én Ezernyi hang közt A másság mit sem ér Ha el is mondtál mindent Mi óv és ami árt Nem tör át, s ki rá vár Cinkos némaságot talál Ez a hely sem tart örökké S ahogy változik az ár Új jön, hogy eltörölje Minden rossz, mit más csinált De az én - az mindig én lesz S míg a szín, s a díszlet vált Ember csak ember marad S kutatja a láthatárt A kavargó tömegben Már rég nem látom át Milyen érzés jelet kapni Mi igaz, s mi célt szolgál És átölel az örvény Ez a kényszer-némaság Mikor nem lehet átadni Csak venni, csak venni De talán jobb így némán Mint járni demagógok útján Ahol minden egyértelmű Hol, mit más mond - hazugság Hol a fekete-fehér híján Csak szürkeség, szürkeség vár Hát hadd maradjak némán És a látásért sem kár Vegyenek el mindent Töröljenek, töröljenek már!

Submitted by Finntroll — Apr 26, 2025

Túl messze mentem., s még épp közel Vagyok, hogy távozni láss Megszürkült hétköznapok szürkés, ködös Lencséin át Tudom nem ez a legkönnyebb lépés Mégis másképp mostohább Mintha közös álmunk halott súlyát Együtt gördítenénk tovább Az évek telnek, tovább tépnek Így gyökerek nélkül Meghajlanék, de félek Mi vár, ha a szél elül S az élet, mivé lesz Ha csak megszokás, mi űz Mindegy, hogy ég vagy parázslik Csak izzon, benned a tűz Hiába kérded, soha nem értettem Miért vágyom mindig máshol lenni Egy kevés érzés, vágy, melegség Vonz, mégis kevés S az álom, mely engem kísért Bennem él - mindig megtalál Hogy elmenjek olyan messze, Hol senki nem keres már De mi van, ha nincs több, csak ennyi várt Ez volt a sorsom, ennyi járt Hol tudom meg, hogy ez itt a vége És nem vezet már út felfelé

Még egy lépés Egy végső a legvégső után Már nem érzek Csak lépek élettelen Hogy hová érek Nem látom, s nem értem Haladok még vagy csak létezem? Hogy volt-e cél Vagy otthon, ahova térek Összetéptem a válaszokat rég Csak a sár barátom Ki nyomaimat óvja S átölel, ha rámköszönt az éj Holt világba vezet a léptem Ami szép, azt régen én letéptem Az út, csak az visz már tovább S már nem érzem, ha fáj Jármomba én magam szálltam Le nem téptem, meg nem álltam Mindezt másképp láttam én Szépnek tűnt még az elején Ahogy jött én meg nem tagadtam Egyszerűbb volt, elfogadtam Jövőm akkor kőbe véstem Mikor még az útra léptem

Submitted by Grave666 — Apr 26, 2025

A tűz, a cél, a cél, miért valaha éltünk S a vér, hová tűnt a kiontott vér A lángokra is már csak én emlékszem Nem lobog rég, ronggyá szőtt büszkeség Őszinte lelkek - én bennem még élnek Rengeteg hant, még mindig túl sekély Jobb volt, míg folyt a vér Jobb volt, kenyérnek remény A szív erősbb, mint a tudat, ha él Már nem érthetjük miért hullott a vér A gyűlölet a lelkekre ült A másik fél túl messze került De ha jő a szó, s hívnak már Védeni jogot, istent, hazát Hős leszek, ki új földre tért Az utókor majd biztos megért A reggel majd egy sáncon ér A hajnal mind magától szép Pár szerető arc még feldereng Nem azt várják, akivé itt leszek Ahogy lépek, nézem a nyomot a sárban Vajon hol vannak, akik előttem jártak A nap ezegyszer elvakít még Isten hozzád! Isten hozzád!

Submitted by Morgoth — Apr 26, 2025

Te is ugyanúgy érzel Ahogy szökik a fény Jobb lenne itt se lenni Új hely, új remény Hátrahagyni mindent Mi árnyékot ád S az ember sötét, vízes síkján Mennénk tovább... ...és megszűnt a külvilág Eltűnt minden összhang Nekünk csak ez maradt Éhség, s az önemésztő harag De érzem, Hogy szunnyad a remény Kétségből ácsolt jövőnkbe Többé már nem tör utat a fény A Sötétséggel eggyé váltam Részem lett és én az övé Új világom bűnre csábít Nem állok ellen - nem állok ellen én Új jövőmre itt találtam Tarsolyomban pár erény Tűzre vetném - hadd égjen Ha ez a sorsom - ennyit ért Rég vártam egy új világra Szépségre szabadságra Hitem elhagy, testem romokban S lelkem pokolra száll Te is ugyanúgy vérzel Sodródni vágysz Nem számít, ha az Élet habja Még mélyebbre ránt Ott se lesz rosszabb Ott se lesz más Elmúlunk szépen, csendben Mindegy mi vár odaát Te is ugyanúgy magadba nézel Amikor nincsen menekvés Ami érték, hamuban izzik Nem perzsel a holt remény A múlt üresnek tűnik Csak pár erény-parázs mi fénylik Ugyanúgy...

Submitted by Nargaroth — Apr 26, 2025

Van egy perc, mikor megérzem Az én-tudat súlyát Akaratom gyengeségét Ha önmagával szemben áll Néha az érzés felébred S nem várom a folytatást Kiszállni - odébbállni Nem hajt más - nem hajt más És mégis, mikor magamba nézek Semmi mást nem érzek másképp Megannyi vágy, ígéret Hege fel-felszakad, s fáj még Olyan egyedül érzem magam e térben, Mint gyermek a növekvő sötétben Eltévedtem és félek Ez az álom az ébredéssel sem ér véget Évek óta ugyanazt élem Új köreim fóbiák Nincs már, ami megkívánna Teszem, mit más jónak lát Azt mondták, hogy ez is az élet Ez a látszat-boldogság Van mivel időt elütni Bolond az, ki többet vár És mégis, mikor magamba nézek Már semmi mást nem kérek Csak nehogy jövőt lássak Kérdésre választ találjak Jobb nem tudni, mikor lesz vége Mint gondolva, mindig a végre Ha már színként egy marad meg Mikor eljön és elér

Submitted by Cyberwaste — Apr 26, 2025

Érzed-e Te is, ahogy gyorsul minden, S lassanként elmosódik a kép Úgy hittük tiszták leszünk Nem vesszük át más bűnét Félek, hogy minden perccel Elvész egy cseppnyi büszkeség Ahogy nő az Élet sodra Úgy ölel, s ránt magába a mély ...én sem láttam a Napfényt Úgy hiszem, hogy szép Mégis, azt hallottam Felperzsel, amit csak ér Az éjt is meg kell szokni, Álmunk csak fohász Valami szép után, valami jobb után Valami egészen más után Emlékszel-e olyan képre Mi hordozza at új ígéretét? Ha volt - én összetéptem Mielőtt még mást elér Jobb volt, így elpusztítva Mintha rossz kezekbe tér Készüljünk hosszú télre, Mi sötét, s véget nem ér

Submitted by Nargaroth — Apr 26, 2025