Az Utolsó Bárd

Magányos alak áll fent a hegytetőn, Lágy szellő fúj felé az erdő felől. A mélyben lent fekszik az egész nagyvilág, Élet s halál titkait mind ismeri már. Letűnt, ám büszke nép végső sarja O, Dalnok, s dalában ott van múlt, jövo. Hosszú útja lassan, ím már vége felé jár, Hisz füstöt hoz a szél, és lángol a határ. Egykoron az ember még tisztelte őket, A sárkányok voltak az öregek s bölcsek. Az ég s a föld urai békében éltek, Az ember akkor még nem rettegte őket. Amikor még nem volt céltalan gyűlölet, Hazugság, hamis hit nem tépett lelkeket, Jóság és gonoszság egyensúlyban élt, De sárkányok haragjától izzik most az ég. Ref.: És szól a dal, száll az ég felé, Az életet viszi el holt földek felé. És él a vér, a békét hozza el, Letűnt korok árnya új életre kel. Ím parázsló földek: a tűz nyelve szólott. Felperzselt erdők, izzó vörös égbolt. Sárkányok lángja emészti el végleg, Hogy hamvából keljen újra tiszta ének. A pusztulás közepén büszkén áll a lángban, Dühös szelek hozzák hangjait dalának. A domb ahol áll, az lesz végső sírja, De éneke a romlást örökre megírja. Így lett hát vége az utolsó bárdnak, De dala megmaradt a kövekben, fákban. Éneke átszáll zöld mezők fölött, Hegyekben visszhangzik, folyókban hömpölyög. És ha némán ülsz, csendben, tán Te is hallhatod, Mert bennünk él, csak bennünk, örökké élni fog.. Ref.: És szól a dal, száll az ég felé, Az életet viszi el holt földek felé. És él a vér, a békét hozza el, Letűnt korok árnya új életre kel, Új reményt hoz el.

Submitted by Dahmers Fridge — Apr 26, 2025

Wolfgang Mozart: Az árvaság vak rémület. Büntetés a felnőtt élet. A sorsomat most hogy vonszoljam én, egymagam? Egy láthatatlan villanás nem vezet már kézenfogva az éj sötét és félelmes ölén. Most hogy nőjek fel én? A kérdés csak az: Az árnyékom hogy lépjem át? A sorsom ellen mit tegyek? Hogy törjek szét egy glóriát? És felnőtt már is hogy legyek? Kérdezni hogy kell annak, ki sejti önmagát? És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át? A szép üveggömb összetört, nem véd többé gyermek álom És száz cserép közt sebzett szívvel állsz tétován. Ha rád zuhan egy zord világ, hogy bírnád el gyönge vállal? Átkozódhatsz senki nem felel, de érzed: menni kell. A kérdés csak az: Az árnyékom, hogy lépjem át? A múlttól búcsút hogy vegyek? Hogy törjek szét egy glóriát? Miért bánt a lelkiismeret? Hogy száll az ember, ha földrerántja önmagát? És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át? Félelem, mely fojtogat Súlytól görnyed vállam Faggatózó csend gyötör, és nincsen válasz arra, hogy miért? Rejtőzködő szemek mégis tudom követ az árnyékom követ, és érzem, hogy egy napon elpusztít még! Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell? Nézd, hogyan lépjem át? Félek a sorstól Hogy lennék dróton rángó báb? Hogy éljek így? Hogy éljek így? Nincs válasz: Árnyékom hogyan lépjem át?!

Submitted by Infernal Flame — Apr 26, 2025

Az Ördög Csókja Elfeledtem, honnan jöttem, Egész múltam semmivé vált. Fönt a szirten ez a régi ház, Otthonom lett, s börtönöm tán. Várnak rám valahol tudom, Fájó titkom mégis fogva tart, Egyre várom, jöjjön az éj. Ref.: Ezer éves átok ül a kísértetházon, Éjfélkor az átok benne testet ölt. Elgyengül testem, ajka rátapad forrón, A vérem szívja, a csókja öl. Ezer éves átok ül a kísértetházon, Éjfélkor az átok benne testet ölt. Éjfélkor, ha eljön ajka szomjas és forró, Fáj és éget, mégis jó. Mégis jó. Anyám arca, bátyám hangja, Tűnő emlék, földereng még. Nyitott szemmel, ébren álmodom, Szökni innen úgysem tudnék. Társam nincs, csak egy vén cseléd. Ételt Ő hoz, nem szól, nem beszél. Itt hagy Ő is, ha leszáll az éj. Ezer éves...

Submitted by Morgoth — Nov 13, 2025

Csillagszellő Alhana: A vihar után csend jött, most némán hallgatom Úgy hittem, nem érnek földre a hullócsillagok. Hogy apám és az otthonom mindörökké vár, A zöld erdő, a selyemfák, a nap az én hazám. Nézd, most összedőlt a szellő fújta kártyavár, A birodalom romokban, itt fekszik jó apám. Miért kellett a gonosz varázs, hazug szép mesék, Mit ér hát a hatalom, ha lelked most a tét? Lorac: Ha visszafordíthatnám az időt, a szép napok, Eljönnének hozzám újra a boldog hónapok. Nevetnék, hogy nevess Te is, fogd kezem, Alhana Még itt lenne, még létezne, az elfek otthona. Nem akartam semmit, csak egy boldog szigetet, A sárkánygömbök erejétől vártam új életet. A Nap tűzével, Hold fényével tettem rá kezem, De a kristálygömbök hazugsága elvette lelkemet. Ref.: A álom véget ért, egy új élet hajnalán Az elfek ősi népek büszkén áll a vár fokán. A álom véget ért, nincs több harc és szenvedés, És neved fent ragyog majd, a dicsőség egén.

Submitted by Immortal — Nov 13, 2025