A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás
Szépen mártsd a lábad meg ott lent a folyónál, hogyha odaér Tudd, hogy törhetetlenül figyel Hidd el, fér a tér alá még bőven igazság Nem csak az a négy fajta csodaszép, de nem túl jó rassz Pótold a pótolhatatlant!
Submitted by Nargaroth — Jun 04, 2026
No lyrics have been submitted for this track yet.
A némán eltűnő Félig rendhagyó makacsság Lesz majd támaszul S közeli rokoni viszonyulásban a józan ésszel A szívben fürdető Féltő elmarás magamtól Tesz majd áruló igazságot végre Köztünk vagy inkább közénk S kérve kéri tőlem Az egész számmal osztható Férfias kinyilatkoztatást Körülbelül így: Voltaképp innen is látszik a táj Hiába szállított arrébb Ez a vagonnal szétsúrolt sínpár
Submitted by Nargaroth — Jun 04, 2026
Gránátvirággal a földemen kapom a sóval hintést, méltán Miért ásol ide kutat alám? Hova égették el belőlünk a földzsírt? Gránátvirággal a földemen kapom a sóval hintést, méltán S, ahogy ez a mértékegység rátok is vonatkozik majd A kétség is leszálló ágba ér Valami új nézőpontból vizsgált meg az a szó, amit olyanná formáz Az a szomorú szád, hogy majd értsem azt, hogy a nem is igen, s oda a hajlandóság. Nehéz így Most talán inkább taszítódj innen tovább Hogy teret kapj itt most magunktól, hogy megint láss! A fizikalitásért ez nem ár! Ne már!
Submitted by Nargaroth — Jun 04, 2026
Aztán a jobbátétel lett a napi kibocsátás A maga furcsa módján vont el tőlünk kéjgázt, hogy Ne mérgezzünk tovább erre és magunkban sem inkább Ez a fajta állandóság kelt a védelmemre Hiszen félelemből vont el tőlünk kéjgázt, hogy Ne mérgezzünk tovább erre és magunkban sem inkább Itt figyelni kell. Van e választottad A nu metálos riffelés is egy önkifejezési forma hogy: ---
Submitted by Nargaroth — Jun 04, 2026
Holdsúly mozgat itt napról napra, hogy körbefolyhassam Majd törött bokád mindkét szélét Marj szét és hagyj el! Túl terebélyes lettél bennem És az ollóm nem metsz már úgy mint a szél Hogy hajthatsz újabbnál újabb fénytől mentő termést? Félig kettétörten folyj! Valami elveszett és érzem, mégis magunktól fél Ez a kis belémdőlt lány, keréktört’ tájjal határolva tőlem el Mondd, hogy hol fáj! Csak most érthető lény! Eltört jóság néz és ugyanúgy -jellemzően rám- fél
Submitted by Nargaroth — Jun 04, 2026
Ez a hízó szent meggyőződés, ami a földön tart Épp most vált széppé Csak nézd el, majd ha mostantól mindig belekeverem az ént Igen, a féltő gond áradt bent szét Ahogy a váltóláz folyama folyt itt rég Anno minden éppenhogy másként állt S most más szögben furakodik ide fény Márts még kint a szárazon, tűzvész lenne Ha parlagon hagynál, hogy elférj Itt nincs hová térdelj. Csak bújj szépen alám Vagy a széllel idehordás, vagy a szembeszapuló Kicsi mirha-szerű jóság tehet arról Hogy a fény nem kap már szerepet szemeim Elfüggönyözött vér- és színpadán Vagy a fényed vált élessé, vagy a köszönet hálává De hogyan is lenne szabad a választás Mikor én is mindig mindenbe belekeverem az ént? És a beletört gyermekáldás soha-szerűen tántorított A falakon állók tériszonyától el
Submitted by Nargaroth — Jun 04, 2026
Hol a fele kezedtől az áldás? Hol a csak nekem szó? Hol adok vizet? Hol adok kivont sót ezután? Szerepem a valóságtól eltart A földed alapján Ki adott teret? Itt ki adott időn túlhaladást? Meteoritom az orionaranyadért Beletemeti a felemást Letakar a metabolika az izom És a tudattá sápadt dicsőség
Submitted by Nargaroth — Jun 04, 2026